kényes kommunikációs helyzetek

krízispr

krízispr

Hogyan lett egy buta kijelentésből Norbi -gate?

2020. február 03. - Vas Dora

sn.jpgElsőként is tisztázzuk: nem Schobert Norbert élő Facebook-bejelentkezésétől robbant fel a magyar internet. A magyar közösségi szcéna egyik legrégebben aktív személyiségeként megtanulta az idők során, mivel és hogyan válthat ki aktivitást a rajongóiból, de az egész internet berobbantásához ez kevés lett volna. 

Már rég feledésbe merült, de 2015-ben Schobert Norbert Zuckerbergnek címzett (magyar nyelvű) nyílt levelet, amelyben amiatt kesergett, hogy nem jutnak el a posztjai a rajongókhoz.

Észrevettem, hogy már nem engeded meg, hogy a rajongóim elolvassák a híreimet, a 90 százalékát blokkolod és egyben pénzért ajánlod nekem a híreim közzétételét. Nem új embereknek, azoknak akikért megdolgoztam, sőt fizettem Neked. Mondhatni vettem Tőled egy lakást, kifizettem, de most 4 szobából hármat ki kell vennem Tőled albérletbe. Úgy érzem, hogy nekem is és követőimnek is korlátozod a szabad információ áramláshoz való jogát és a közösségi jogokat.

És Schobert Norbert  az organikus elérések 10% alá süllyedését követően is fenntartotta a Norbi Update oldal rajongói bázisát. Tette ezt egyre megosztóbb posztokkal és aktív jelenléttel. Hiszen ez a kombó biztosította azt, hogy hozzászólásra, megosztásra, de minimum egy emojira rávegye a rajongókat, különben oda a befektetett munka...


Kövérezés, mint hitvallás

Mondott ő már több olyan mondatot, ami átgondolatlan, ciki, vállalhatatlan, bántó, másokra nézve sértő. Aki úgy posztol az új Mercedes sportautójáról, hogy azt írja: “limitált, mint a feleségem…”, az bizony az elfogadott és megszokott képzettársításokon és nyelvi kereteken mindenképpen túlmutatóan fejezi ki gondolatait.  Azok a családtagjai, akik a védelmébe vették (elsőként felesége, majd napokkal később édesanyja is megszólalt) is elismerték, hogy a stílus, a megfogalmazás lehetett volna finomabb.

Szinte senki nem tud úgy kövérezni a magyar közösségi médiában, mint Norbi. Ez talán a személyes élettörténetéből táplálkozik. Sokszor beszél arról ugyanis a fitneszguru, hogy gyermekkorában kövér volt, csúfolták, rengeteg sérelem érte -és fiatal felnőttként számára akkor nyílt meg a világ, amikor rátalált a sportra. A saját márkájának része az, hogy ő pufók kisgyerekből lett sportos alkatú. Valószínűleg ezért a kövérezést, mint a bodyshaming különböző nyelvi szintjeit sem is éli meg ennyire bántóan, mert sokszor erről beszél, ebben él (ez nem menti fel természetesen a felelősség alól). 

És miért robbant a Norbi-gate?

Véleményem szerint erről sokkal inkább azok a közösségi médiában aktív rajongótáborral rendelkező fiatal, családos celebek "tehetnek", akik ráerősítettek a bodyshaming eszmefuttatásra. A hatásos és erős, megosztó posztok nélkül szétfolyó tábor összerántása helyett dühös celebkórus szakadt Norbi nyakába. Az össztűz hatásos és elemi erejű volt. 

Norbi talán maga is meglepődött, ahogy nekimentek azok a nálánál fiatalabb, későhúszas, koraharmincas celebek, akik számára talán az influencer marketing együttműködéseik miatt is bármi, ami aktuális, megszólalásra érdemes. Pozitív kontextusban lehet kiállni valami ellen, ami eleve hülyeség? Magas labda, amit kevesen tudtak csak kihagyni. 

Az őszinte felháborodás, a személyes érintettség mellett a sértettség  vagy a világbéke vágya hajtotta az elsőként megszólalókat? Ez talán mindegy is, hiszen alapvetően és elsősorban, mindannyian lájkvadászok vagyunk. A közösség és az interakciók nélkül nem értelmezhető a közösségi média. Különösebb erőfeszítés nélkül Norbi "munkájából" mások gyarapodtak. Pont, mint 2015-ben Zuckerberg, csak most Kulcsár Edinának és Tóth Gabinak hívják a nyerteseket.

Norbi Update rajongószám 2019 szeptembertől február 02-ig (Socialbakers adatai alapján) letöltve: 2020.02.03.

norbi-update-rajongo-csokkenes-socialbakers_1.png

 

Tóth Gabi rajongószám 2019 szeptembertől február 02-ig (Socialbakers adatai alapján) letöltve: 2020.02.03.

toth-gabi-rajongo-novekedes-socialbakers.png

Ha tetszik a téma, szívesen olvasnád el, mit gondolok Schobert Norbert és Rubint Réka válságkommunikációjáról, kommentelj, írj, üzenj! 

A bejegyzés trackback címe:

https://krizispr.blog.hu/api/trackback/id/tr1815453998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K.Peter_85 2020.02.04. 10:05:09

Tóth Gabi egész életében egy külsőségekkel figyelmet hajszoló, abszolút középszerű kis énekesnőcske. Pont tőle felháborodni a külsőségek miatt, minimum képmutató, de inkább aljas. Hogy fel sem fogta, miről van szó, vagy szándékosan manipulált, az más kérdés. Szerintem tudta ő is, hogy hazudik.

Nála viccesebb (felháborítóbb) csak a testvére volt, aki franctudja hány kilót fogyott, hogy végre nézzen ki valahogy. Hogy vegyék már benne észre az énekesNŐ-t, ne csak egy énekelni tudó pöttyöslabda legyen. Ami cuki, meg szép hangja van, de otthonra nem kéne... És akkor nekiáll ő is dumálni arról, hogy nem a külső a lényeg.

Én azt várom, hogy majd 5-8 év múlva az ilyen nagyképű barmokat megcsalják, elhagyják - és akkor majd jó lesz visszaolvasni, hogy őket mennyire szerette az aktuális párjuk és hogy örökkön-örökké csak a valódi szeretet, stb.

Vas Dora 2020.02.04. 10:21:52

@K.Peter_85: Kösz a kommentet, egyetértünk, nagyon sok megszólalás erősen személyes, és nehezen is tudunk elszakadni attól, hogy az adott ember hitelességét mögé ne tegyük. A celebek össztűze miatt egyébként más is lett a lefutása most ennek az ügynek, más kommunikációra kényszerült Norbi. És jól látod: ez elsősorban most nem Norbiról szól:)

fasalle 2020.02.04. 10:22:43

Itt a végén ez a két grafikon mit akarna jelenteni???
Egyrészt a Norbié erősen csúsztat, megnéztem a linkelt oldalon, az első adat a grafikonon 1 368 000 az utolsó meg 1 331 000. Szóval köze nincs ahhoz ami az ábrán van hogy bőven 1,4 M felettről beesett volna 1,3 M tetejére. Mindössze 30 000 ezer embert vesztett, még így is az övé Mo. egyik ha nem a legnagyobb facebook oldala.

A Tóth Gabi meg a többi celebecske meg csak akart valamit amivel az újságba meg a hírekbe kerülhet. Egyáltalán nem releváns a véleménye. Már megmondom hogy nyárra posztolni fogja a bikinis fotót, és mindenki meg fog őrülni hogy szülése után újra top formában van.

A Kulcsár Edináék se értem miért akadtak ki, pár éve még orrba szájba nyomták a facebookon a fogyitabletta reklámot. Akkor nem tudták elfogadni a túlsúlyt most meg igen?

Ugyanígy a többi megszólaló, egyik se azzal van a hírekben hogy 80 kiló és így szereti magát, hanem hogy falatnyi bikiniben milyen alakot villantott. Szóval baromira nem nekik, vagy róluk szólt az egész ügy.

Ha még tények kellenek akkor: 2018 OECD felmérés, a magyarok Európa legelhízottabb nemzete, világszinten is 4.

Lehet kötekedni csak minek, minden elhízott anyuka meg sörhasú apuka most jól beszólt, elégedett lett magával, aztán visszaült a fotelbe zabálni.

Vas Dora 2020.02.04. 10:31:24

@fasalle: Nekem azt mondja a két grafikon, h kb. ugyanannyi követőt veszített a Norbi Update Facebook- oldal, mint amennyit nyert Tóth Gabi Facebook-oldala. Köszi, hogy megnézted, szeretném majd jobban elemezni az adatokat, részletesebben. Azért a 6 hónapos nézetet választottam, hogy látszódjon a trend: volt egy lassú apadozás, ami párszáz, max. 1-2 ezer követő/ hónap lemorzsolódás, és a január 20-ától egy beesés, cca. 30 ezer követővel. Egyébként a Rubint Réka -oldal is nagyságrendileg hasonló trendet mutat. Sajnos, nem tudom, vajon ugyanazok a követők döntöttek a 2 oldal elhagyása mellett, de fej-fej mellett esett, miközben ugyanakkor a Tóth Gabi -oldal meg megugrott követőszámmal. Igazad van: megtévesztő a beosztás, szó sincs 100 000 -es mozgásról.

Impulzusmomentum 2020.02.04. 11:31:01

"Hogyan lett egy buta kijelentésből Norbi -gate?"

Úgy, hogy az átlag proli magyarnak (azaz az ország lakosságának kb. 95%-a) mindig kell valami téma, ami miatt lázonghat és verheti a nyálát/leköti a figyelmét. Norbi, Gesztesi, Kobe Bryant - csak, hogy párat említsek az elmúlt hetekből. Ha csak fele annyi energiát tennének valóban fontos és lényeges, a minennapi életünket érintő kérdésekbe, már rég nem itt tartana ez az ország. De hát nem véletlenül leszünk mindig is Európa segglyuka. :) Norbik, Gesztesik, és Kobe Bryant-ek mindig is lesznek. Addig nincs gond, a napi cirkusz meg lesz mindenkinek. A kenyeret meg ki nem szarja le?

Vas Dora 2020.02.04. 11:41:02

@Impulzusmomentum: Kobe -t egy mondatba tenni magyar ismert emberekkel? Két tragikus haláleset publicitását összevetni a Norbi-gate-tel? Az alapgondolatod: kell a show, hogy legyen min "gondolkodni" -enélkül is átjön.

MEDVE1978 2020.02.04. 13:21:35

A rossz reklám is reklám, mert beszélnek róla. Norbi megtalálta a nullás lisztet és beleszellentett. Alapvetően egy marhaságot dobott fel, ami egyértelműen nem úgy van, ráadásul mindenki érintett benne valamilyen módon. Olyan mintha azt mondta volna Magyarországon, hogy a Himnusz egy szar siratódal (ezt már többen megtették, de általában a társadalom 99%-a nem ezt gondolja).

Tehát konkrétan nem az történt, hogy a sok celeb érezte magát érintettnek, hanem az emberek döntő része. Emellett ugye a férfi női kapcsolatrendszer folyamatosan átalakul napjainkban, a női és a férfi önmeghatározás, státusz, társadalmi kép folyamatosan változik. Ezzel Norbin két fogódzkodó is volt: feminista oldalról nyilván a nő tárgyiasítása lemez, tradicionális oldalról viszont az, hogy sok esetben a nő kövérsége egy önsorsrontó dolog és a férfiak többségének irreleváns (inkább számít az empátiája, a gyereknevelő képessége, családanya szerepe stb.). Tehát ezzel a véleménnyel sem a feministák, sem pedig a tradicionális nőképet fontosnak tartók nem értenek egyet.

Vas Dora 2020.02.04. 13:25:07

@MEDVE1978: Ez egy nagyon jó komment, köszönöm!

2020.02.04. 14:08:29

Amikor a nőket azzal vádolják, hogy csak a gazdag férfiakat tekintik partnernek, elfelejtik, hogy az éremnek van egy másik oldala is, amikor a férfiak csak a szép nőket tekintik partnernek. Ez a mostani balhé kitörhetett volna másképp is, mondjuk Réka Asszony kijelenti, hogy csak a méret a lényeg és bocs, de kimondta az igazságot.

midnight coder 2020.02.04. 14:28:57

Norbi kijelentése egyáltalán nem volt buta. Ő abból él, hogy celeb. Ezzel tudja a szarait rásózni a birkákra. De ez addig tart, amíg - bármit is - de beszélnek róla. Ergo be kell neki időnként dobnia valami olyat, ami után pár hétig róla beszélnek.

Lord Mizsu 2020.02.04. 14:34:46

Te jó ég ennyire nem lehet egyes ember társunk érzéketlen a nőkkel akár milyen is. Legyen dundi kövér sovány vékony es sorolhatnám. Ez az ember akit ennyie Isten-ítetek olyan hangott ütött meg amit egy álítólagos celebnek nem kellene. Mindenkinek szíve joga eldönte hogy akar élni. Azert Norbikát meg nézném 8 órába árkot ásni vagy épp köműves mellett segétkezni az ő hely de egeszseges eteleivel. Ossze esne mint a vizes ropi.
Meg a nok szulese semmiseg. Amit az ember nem tapasztal nem mondunk rola velemenyt. Rékuci smink meg koromcipo meg a minden császár után? Ja mert smink nelkul olyan lenne mint egy mosott kaki.

Macropus Rufus 2020.02.04. 14:50:08

"Hogyan lett egy buta kijelentésből Norbi -gate?"
ez most komoly? Pl. a hozzád hasonló bloggerek miatt akik a klikkvadászás miatt napirenden tartják a tmát és/vagy teret adnak neki. Mint pl. ez a mostani kis szösszeneted.

Am. a Norbi tényleg egy seggarc, mert ilyet nem mond az ember akkor sem ha igaz. Am. meg gondolom az anyukája szülés után egy vékony kis gizda csaj lett ugye?! Háááát nagyon nem. Szóval az anyukájáról is ez a véleménye.... szép aranyos kisfiúcska ez a Norbika...

www.borsonline.hu/celeb/osszeesett-schobert-norbi-edesanyja/54969

nézegessed. Norbi anyu. Nem vékony. Vélhetően a szülés után hízott meg.
Idézem az anyukáját: ""A férjeim imádták, hogy husi vagyok, egyik se akarta, hogy fogyjak, sőt etettek! Pedig mindhárom orvos volt, tudniuk kellett, mennyire egészségtelen a túlsúlyom" – mesélte a Blikknek Judith, hozzátéve, tőle bizony egyetlen férje sem vált el, sajnos meghaltak, de rendre orvosba szeretett bele az özvegyasszony."

szóval a Norbi még ráadásul egy hazudozó is, hiszen az anyukája az ékes bizonyíték, hogy nincs igaza. Meg hát a KSH statisztika alapján 3x több nő akar elválni mint férfi...

Macropus Rufus 2020.02.04. 14:58:45

@Lord Mizsu: Igazából a Norbiba és a feleségébe bármikor bele lehet kötni. Kb. pont úgy ahogy a Norbi bele szált a ducibb nőkbe. Mert milyenek is a Norbikánk fogai? Rondák. És a csávó lusta elmenni a fogdokihoz (ami sanszosabb: egy tipikusan gyáva férfi aki szövegben erős, de egy fogfúró hangjától lepisálja a bokáját). Vagy ott a felesége, aki sarokból harapja a pókot. Ő is parázik a fogdokitól? És ez az ember oltogat másokat, hogy milyen a testük...

dani740 2020.02.04. 15:05:43

@fasalle: „A Kulcsár Edináék se értem miért akadtak ki, pár éve még orrba szájba nyomták a facebookon a fogyitabletta reklámot. Akkor nem tudták elfogadni a túlsúlyt most meg igen?”
Hát igen, egy mondás szerint van az a pénz, amiért Judit haja korpás.
Furcsa dolog egy celeb (azaz most már influenszer) részéről hitelességről beszélni, amikor mindannyian abból élnek, hogy termékeket reklámoznak. Ha egyszer a fogyitabletta fizet, akkor az a jó, ha a pálinkagyártó, akkor meg az a finom. Itt próbáltam az ominózus Tibi atya posztja körül kialakult kamuhisztire célozni. Amikor belegondolok, hogy ezek poszttal fizetnek a wellnesszért, meg az esti vacsoráért az egyik menő étteremben, akkor nem tudok esetükben hitelességről beszélni.

badumccc 2020.02.04. 15:26:02

@Macropus Rufus:
"Meg hát a KSH statisztika alapján 3x több nő akar elválni mint férfi... "

És annak is utána lehet nézni hogy a leggyakoribb válóok a megcsalás, elhidegülés.
Namost nagyobb részt inkább a férjek találnak szeretőt, mint a gyereknevelő anyukák. És a szerető rendszerint anyuka csinosabb változata.
Őrült bonyolult kikövetkeztetni hogy ha anyuka ezt megtudja inkább el akar válni és beadja a papírokat.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 16:10:07

Persze fordított felállásban , ha a férfi hízik meg , máris más a képlet.Mert ugye „ miért is maradna egy magára adó , fiatal , képzett nő egy pizzazabáló lusta disznó mellett ,aki még a saját testsúlyát sem képes kordábsn tartani..”
Ugye , ugye ha kicsit más a perspektíva..:)

Macropus Rufus 2020.02.04. 16:19:26

@badumccc: erre van bármi adatod? :) utána néztem... igazából nem egyértelmű az amit állítasz... A KSH nem készít adatbázis a váló okokról. Szóval ezek után bemondásra megy a dolog, hogy ki miért is vált el. Viszont maga a félrelépés nem igazán számít tényezőnek....

a Divány-féle női okos oldal szerint a következők:
- Konfliktuskerülés
- Hiányzik az intimitás
- Közösségi médiafüggőség
- Kalandvágy vs. status quo
- Az egyéniség elvesztése
- A gyerekek

Ügyvédek szerint:
- Nem segített a gyermeknevelésben
- Soha nem beszélgettünk a problémáinkról
- Megszűnt a szexuális életünk
- Felvette a kapcsolatot az exével a Facebookon
- Inkább lakótársak voltunk, mit házastársak

A havostorta.hu szerint
- A pár gyakorlatilag már külön élt egymástól - 37%
- A házastársak túlságosan különbözőek voltak - 30%
- Az "adni és kapni" elv nem ugyanolyan mértékben érvényesült - 26%
- Nagyon eltérő volt a felek szabadságvágya és közelség igénye - 26%
- A partnerek nem tudtak egymással beszél(get)ni - 23%
- Valamelyik fél megcsalta házastársát - 21%
- A szexuális élet megromlott - 19%
- Nem voltak már közös célok - 17%
- Hiányzott a kölcsönös támogatás - 16%
- A házastársak egyike valaki másba szeretett bele - 15%

A párperc egszéség blog szerint:
- Túlsúly
- Az a bizonyos pénz kérdés
- Közösségi oldalak
- Szülővé válás
- Hűtlenség
- Alkoholizmus

Forrás:
divany.hu/eletem/2017/05/21/7_gyakori_valook_amit_nem_veszunk_komolyan/
www.habostorta.hu/tiz-leggyakoribb-valook-napjainkban
parpercegeszseg.blog.hu/2018/07/11/6_leggyakoribb_valook_meg_fogsz_lepodni

Macropus Rufus 2020.02.04. 17:20:57

@Muhammad Balfas: teljesen igazad van. És ugye a férfiak is simán el tudják engedni magukat mikor már párkapcsolatban, sőt házasságban élnek. Szóval a Norbi kijelentése teljesen hibás, mert 100%-k, hogy nők is válnak el azért mert az adoniszi alkattal megáldott férje, már inkább nem az.

Az a baj, hogy a Norbi marha 1xün megoldott egy problémát: a válásoknak a nők az okai mert igénytelenek lesznek. Hát erre mondják, hogy ez eléggé hímsovinisztára sikeredett. És ez az amit a Norbi kis 1 bites agya nem igazán ért meg.

Andy73 2020.02.04. 18:52:24

Jöhet itt még olyan fordulat, amikor Norbi az elhízott férfiakat célozza meg. Kanosszát járhat és megint kaphat rengeteg megjelenést, ingyenreklámot, index-videót, stb.
De van egy olyan érzésem, hogy a nőket könnyebben eléri, nem csak a fitness/aerobik óráikon, hanem a méregdrága és adalékanyagokkal teli műkajáival is. A férfiakat valószínűleg kevésbé tudja befolyásolni.
Pedig a férfiak nagy részére is ráférne a fogyás. De akiknek leginkább kellene, azok valószínűleg nem foglalkoznak a kérdéssel. Akik pedig adnak a külsejükre, egészségesen és sportosan élnek, azok képesek erre Norbiék nélkül is.

Alick 2020.02.04. 18:58:43

@midnight coder: Ha nyugaton egy Rt CEO-ja ilyen stílusban kezdené osztani az észt, másnapra kivágnák az igazgatói székből.

Nbl 2020.02.04. 19:32:31

@MEDVE1978: Mondjuk azért lehet van összefüggés aközött, h a magyar milyen búvalbaszott, depressziós nemzet, meg h milyen siratódal-stílusú a himnuszunk (úgy tudom, Kölcsey egyáltalán nem is ilyennek álmodta meg), akkor milyenek lehetnek azok a siratódalok, amiket a magyarok is annak gondolnak ...

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.02.04. 21:00:59

Valaki mondja már meg, hogy azon a Magyarországon, ahol MINDEN MÁSODIK FÉRFI ÉS NÖ 120 KILÓS ZSÍROSBÖDÖN, ki háborodik fel és min?

Aki meg nem tudja, hogy a férfi nemi vágya a női test függvénye, az vitatkozzon a biológiával és a genetikával.

Aki meg elhízik de a férje kitart mellette, az meg adjon hálát az égnek, hogy jól házasodott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.04. 22:03:25

Én csak azt nem értem, miért érdekel bárkit is, mit mond Sóbert Norbert.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.04. 22:12:09

@Macropus Rufus:

Meglep, hogy az alkoholizmus csak egyetlen listában szerepel, ott is utolsóként.

@dani740:

"Furcsa dolog egy celeb (azaz most már influenszer) részéről hitelességről beszélni"

Engem asztán hiába próbálnak infulenszálni, én már decemberben beadattam magamnak az infulenszia elleni védőoltást.

Komolyra fordítva: megette a fene annak az embernek az agyát, akit ezek a celeb-influencerek befolyásolni tudnak.

kárárámaispj 2020.02.05. 00:42:29

"Hogyan lett egy buta kijelentésből Norbi -gate?"
Úgy, hogy kurvára ráér mindenki ilyen faszságokkal foglalkozni.

rozsomák 2020.02.05. 00:52:46

Hát márpedig akármennyire is biztatjátok itt az elhízott nőket, a vége csak az lesz, amit a Norbi mondott..
Egy pasi se képes elviselni, ha a filigrán 55 kilós nője 80 kilósra dagad.
Nem.
Legfeljebb ezt mondja.
De már mással dug. (Aztán az vagy kiderül vagy nem.)

Mint ahogy a nők nagy része se viseli el, ha a pasija keresete egyszer csak a felére esik.
Hanem lelép.

Mert nem ahhoz szokott..

hapcibenő 2020.02.05. 08:58:34

Azért azt nem kellene elfelejteni, hogy a fitness házaspár követőinek jó része ún. vásárolt követő. (bangladeshi, pakisztáni, stb.) Ez simán lejön abból, hogy a több százezres követő táborhoz képest az oldalak aktivitása nagyon alacsony.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.05. 09:15:02

@hapcibenő:

Nem lehet olyan követőket vásárolni, akik időnként írnak is valamit? Persze ehhez nem pakisztáni, bangladesi, hanem leginkább magyar követők kellenek.

Pipas 2020.02.05. 11:12:57

@midnight coder: "Norbi kijelentése egyáltalán nem volt buta. Ő abból él, hogy celeb. Ezzel tudja a szarait rásózni a birkákra. "

Kizárt. Ezzel tudja elidegeníteni a befektetőit meg a vásárlóit. Merthogy kövér embereknek árul úgy, hogy kövér embereket gyaláz.

Pipas 2020.02.05. 11:23:03

@rozsomák: "Egy pasi se képes elviselni, ha a filigrán 55 kilós nője 80 kilósra dagad."

És az képes elviselni, hogy megöregszik? Vagy akkor is a nő hibája a válás? És mi van, ha csak unalmas lesz? Azt sem várhatjuk el a férfitől, hogy unalmas nővel legyen, nem?

És ha elhülyül és olyan bunkó lesz, mint a Norbi? Az válóok?

K.Peter_85 2020.02.05. 15:12:59

@Pipas: Igen, ha unalmassá válik, ha elhülyül, az is erős válóok. Még sokkal erősebbek, mint az elhízás. A megöregedés miatt válnak szerintem legkevésbé, leszámítva azt a réteget, amelyik egyébként is felszínes dolgok miatt házasodik.

Miért, szerinted az a normális, ha két ember már teljesen másmilyen és mást akar 10-20 évvel később is, de már együtt maradnak, mert "már csak 30-40 évet kell kihúzni együtt"?

Egy kapcsolat addig tart, amíg a két fél ugyanazt akarja most és/vagy vannak közös célok. Ha ezek közül egyik sem áll fenn, minek együtt maradni? Ma már nem szempont, hogy a gyerek ne legyen elvált szülők gyereke. 20 éve még az volt, ma már nem.

A régi párok külön szobába húzódtak vagy alkoholba menekültek, esetleg nem maradt úgysem idő egymásra, ott volt a sok gyerek, unoka. Most mi a francért maradna együtt átlag 50-es pár, amikor gyerekeik elváltak, az unokák meg már vagy most külföldön vannak, vagy hamarosan mennek.

Csak azért címkézed Norbit, mert a lelked mélyén te is tudod, hogy akármilyen hülyeséget beszél sokszor, ez most nagyon igaz volt. Az igénytelenség + hájrétegek + ezzel járó depresszió a férfiak 90%-át végleg eltávolítja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.05. 22:02:39

@K.Peter_85:

"mi a francért maradna együtt átlag 50-es pár"

Mi a francért válna el az a bizonyos 50-es pár? Azért, hogy összeálljon egy másik pár szintén megunt tagjával?

Pipas 2020.02.06. 06:59:34

@K.Peter_85: "Igen, ha unalmassá válik, ha elhülyül, az is erős válóok."

Nyilván nem érted mit jelent az a kifejezés, hogy "válóok". A válóok az, ami miatt a bíróság és a társadalom úgy fogja gondolni, hogy a válás a te hibádból történik.

Ha megcsalod a házastársadat, az válóok. A házastársad ezzel indokolhatja a válást és az a te hibád lesz.

Ha viszont azt mondod, hogy meguntad a házastársadat, az nem válóok, ezzel nem indokolhatod a válást. Azaz indokolhatod, de az attól még a te hibádból fog történni.

Mint ahogyan egy szerződésnél sem mondhatod, hogy "már nincs kedvem hozzá".

Pipas 2020.02.06. 07:01:51

@K.Peter_85: "Csak azért címkézed Norbit, mert a lelked mélyén te is tudod, hogy akármilyen hülyeséget beszél sokszor, ez most nagyon igaz volt."

Nem címkézem. Csak jelzem, hogy egy primitív tirpák parasztnak tartom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.06. 14:02:53

@Pipas:

Én is, de már az inkriminált megnyilatkozása előtt is annak tartottam.

Pipas 2020.02.06. 18:04:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, én is. :) Nem csalódtam benne. :D

rozsomák 2020.02.15. 21:29:37

@Pipas:
Ami történik, az a következő..
1.Nő elhízik
2. Pasi már nem kívánja
3. Pasi elkezd mással kúrni
4. Előbbi kiderül - pasi először megbánja, de ettől még nem kívánja meg a dagadt nejét, tehát megint félrekúr
5. Nej erre is rájön - ezért most már elválik.

Annak kéne utánanézned, hogy a 75%-ban nők által kezdeményezett válás hányad részben történik megcsalás miatt.
És ami a lényeges hogy ehhez ad hozzá a pl alkoholizmus című válások azon részét is, ahol addig nem volt semmi baj a piálással, amíg ki nem derült, hogy mással is dug.

A lényeg ugyanaz.... Miért dug mással, mióta te 30 kiióval vagy nehezebb ??

A másik, ami miatt a nők válnak, nem a pasik...ha már nem stimmel a házasság... : Nincs az a magyar bíróság, aki a pasinak adná a gyereket, hacsak a nő nem kimutathatóan pszichopata, elmebeteg vagy részeges.
Emiatt nem érdemes válnia egy pasinak

Csak máshogy élni. Pl. nem otthon dugni egy bálnával.
süti beállítások módosítása