Mucika
2018. január 03. írta: Vas Dora

Mucika

havas-henrik-kalman-olga.pngAz NLCafe "11 becézés, amitől kiakadunk" című összeállításának élén a Mucus áll. A cikk szerint "Mucusnak a titkárnőket, illetve a kecskeméti nagynéniket szokták hívni, nem pedig minket. Ahhoz, hogy ezen ne sértődjünk meg, legalább húsz éve ismernünk kell a másik felet." A 20 éves ismeretség kétségkívül megvan Kálmán Olga és Havas Henrik között a bizalmasabb hangvételhez. Más forrás szerint a mucus kisdedeket hívó szó, de lovakat is hívhatunk így. A wikiszótár szerint a középmagyar muci kiscsikó jelentésű kifejezés. 

Ha ránézünk Kálmán Olgára, a mucika kifejezés az, ami talán utolsóként eszünkbe jut róla. A vele kapcsolatos cikkek és vélemények az okosan kérdező, a kérlelhetetlen, a lényegre tapintó, a pengeéles eszű műsorvezetőt, a klasszikus kérdezői kvalitásait emelik ki. Közéleti vagy politikai médiatréningeken az ő egyik vagy másik emlékezetes riportja a mérce. Bekamerázott oroszlánbarlangjába sokan nem szívesen, vagy egyáltalán nem merészkednek be.

Mert félnek tőle. 

Hogy miért? Mert zseniálisan kérdez. 

Arról ritkábban esik szó, hogy a kiváló kérdezési technikájához kapcsolódik még egy, kevéssé látványos képesség: kaméleonként képes alkalmazkodni beszélgetőpartneréhez. Azzal, aki bizonytalan, rámenős, annak, aki bullshitet nyom, naívát alakít, azt, aki hazudik, keresztkérdéseivel szorítja sarokba, aki fellengzős, azzal végtelenül kemény.

Lehet tahózni Havas Henriket a HÍR TV Havas a pályán? című stúdióbeszélgetésében történt megnyilvánulásai, stílusa miatt. De! Csak egy pillanatra, nézzük meg a videót még egyszer, és figyeljük meg, Kálmán Olga milyen rövid, mennyire lecsupaszított kérdéseket tesz fel az interjúalanynak! Mennyire pontosan érzi, mennyire ügyesen kerül ki minden olyan véleménynyilvánítási lehetőséget, amibe kapaszkodva Havas Henrik terelhet! Pont a visszafogottságával és tántoríthatatlanságával tudta bemutatni hitelesen interjúalanyát. Nőként, pályatársként is helyt kellett állnia, nemcsak riporterként. Ez pedig kétségkívül jól sikerült tegnap este.

  

krizispr-blogertesito-p.jpegÉrdekelnek a kényes kommunikációs helyzetek? És a lehetséges megoldásuk? Iratkozz fel a KrízisPR Blog értesítőjére és megkapod legfrissebb posztjainkat kríziskommunikáció, változáskommunikáció témakörében.

 

 

Többet szeretnél tudni a kommunikációs krízishelyzetekről? Gyere el kiscsoportos tréningünkre!

Jelentkezés, bővebb info a Kríziskommunikáció alapjai tréningről.

A bejegyzés trackback címe:

https://krizispr.blog.hu/api/trackback/id/tr613547029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.