kényes kommunikációs helyzetek

krízispr

krízispr

Munkahelyi és üzleti konfliktusok címmel indul meetup-sorozat

2020. július 15. - Vas Dora

munkahelyi-es-uzleti-konlfliktusok-meetup.png

2020 sok szempontból sorsfordító év mindannyiónk életében. Egy világjárvány árnyékában szerveződnek újjá a munkahelyek. Új tudásra van szükség és rengeteg beszélgetésre. Ezért indít útjára két kommunikációs szakember egy szakmai est-sorozatot. Az első évad fókuszában a pandémia HR-kihívásai lesznek.

A 10 estre tervezett új, Munkahelyi és üzleti konfliktusok sorozatban elsősorban cégvezetők, HR iránt érdeklődők figyelmére számít. Azokra a munkahelyekhez kötődő konfliktusokra koncentrálnak, amik újonnan megjelentek, vagy felerősödtek a COVID-19 világjárvány nyomán. Így a home office megítélése, a teljesítménymérés és teljesítmény fenntartás, a leépítés, az onboarding és távolról való betanítás kérdései is megjelennek témaként. 

Mi a meetup? 

A meetup formátum az USA-ból indult világhódító útjára 2001-es amerikai terrortámadást követően. A meetup-mozgalom célja, hogy új kapcsolódási pontokat hozzon létre érdeklődés alapján ismeretlenek között. A világ számos országában jelen lévő mozgalommal a meetup.com oldalon, regisztrációt követően ismerkedhetünk meg részletesen. Magyarországon is évtizedes hagyománya van a meetupoknak. Vannak szabadidős (nyelvtanuló, sziklamászó, makramézó, jóga) csoportok, de szép számmal találunk szakmai és önképző közösségeket is. A meetupok általában 1 -3 órás összejövetelek, ahol egy közös tevékenység vagy téma iránt érdeklődő emberek találkoznak. 

Nagyon fontos, hogy a szerveződés központja a meetup.com webportál. A csoportokhoz ezen keresztül lehet csatlakozni. Minden csoport önálló. A megadott személyes adatokat a meetup.com kezeli, így emailcímet, vagy bármilyen személyes adatot a meetup szervezői nem kapnak meg. A csoporthoz csatlakozó bármikor kiléphet a csoportból és természetesen más csoportokhoz is csatlakozhat. A csoporttalálkozók szervezését emlékeztetőkkel, hírlevelekkel is segíti a globális meetup közösség. 

Inspiráció a túléléshez

Azokra a témákra koncentrálnak a szervezők, amelyek a pandémia árnyékában leginkább foglalkoztatják a munkahelyek megtartásáért és a munkavállalókért felelős menedzsereket és cégvezetőket. Ezen cikk olvasói is tapasztalhatták, hogy a folyamatosan változó helyzethez újfajta megközelítésekre és tudásra van szükség. Sokat tanulhatunk egymástól, hogy átvészeljük az előttünk álló időszakot, ezért érdemes megragadni minden lehetőséget, ahol gyakorló szakemberek beszélnek tapasztalataikról. Az esteket Princz Katalin alternatív vitarendező és Vas Dóra kríziskommunikációs specialsta szervezi. 

Kérlek, csatlakozz a Munkahelyi és üzleti konfliktusok csoporthoz, ha érdekelnek a munka világához kötődő nehéz kommunikációs helyzetek!

Ezzel tudod ingyenesen ellenőrizni a csapat hangulatát távmunkában

home-office.jpgA koronavírus járvány időszakában az CX-Ray ingyenessé tette Pulse felmérését, hogy ezzel segítsék a home office-ba kényszerült csapatok hatékonyságának megőrzését. A munka hatékonyságának mérése, a csapat összetartozásának megőrzése gyerekcipőben jár tartós home office esetén. Minden tapasztalat ezen a téren nagy segítség a HR-vezetőknek.

 Az CX-Ray tapasztalata szerint jelenleg Magyarországon nagyon kevés olyan cég van, ahol az otthoni munkavégzés elfogadott lenne, vagy egy jól bevált módszerként megjelenne. Németh Dóra, az CX-Ray Business Development Managere válaszolt kérdéseimre. 

Mivel foglalkozik a cégetek? 

Az CX-Ray hálózatkutatással, munkavállalói elégedettség felméréssel, 360 fokos kompetencia felméréssel, teljesítményértékelési rendszerrel foglalkozó magyar cég. Innovatív felméréseket készítünk, melyek gyorsak, automatizáltak, szakmailag megalapozottak és elfogadottak. A riportok is könnyedén kezelhetőek, interaktívak.  A kis- és középvállalatoktól kezdve, a nagyvállalatokig és multinacionális vállalatokig minden fajta méretű cég megfordul ügyfeleink között. Iparág szempontjából eddig leginkább a kereskedelmi, gyártói, építőipari  és számítástechnikai szektorból választottak minket. 

Van egy felajánlásotok a koronavírus-járvány időszakában, ha jól tudom. 

Igen. Sokat gondolkoztunk azon, hogyan tudnánk segítséget nyújtani azoknak a vállalatoknak, akiknek most váratlan kihívásokkal kell szembenéznie, átszervezni a munkavállalók eddigi munkavégzését, mivel az utóbbi időszakban sok cég, vállalat döntött a teljes és kötelező home office bevezetése mellett. Ezért ingyenesen elérhetővé tettük a vállalatok számára Pulse felmérésünket, amellyel az otthoni munkavégzésre való átállást, a dolgozók és csapatok jóllétét szeretnénk támogatni. A termék az otthon maradt kollégák hangulatának feltérképezésére és visszajelzésre ad lehetőséget.

A Pulse minden nap egy email formájú automatikus értesítőt küld a csapat tagjainak, ahol a kitöltők a linkre kattintva rövid és hosszabb, szöveges visszajelzést is adhatnak a munkanapjukkal kapcsolatban.

Ez olyan, mint néhány áruházban a hangulat-jelző panel, csak digitalizált formában? 

Pontosan olyan! :) Általában kereskedelmi üzletekben vagy étteremláncokban illetve a reptér mosdójában találkozhatnak a vásárlók/használók hasonló felméréssel, ahol egy ‘elégedettségi felmérésként’ kérdezik a felhasználót, hogy a kiszolgálással/környezettel/eladóval mennyire voltak megelégedve. Mi ugyanezt a módszert ültetjük át a munkavállalói környezetbe, ahol a kolléga reagálhat egy emotikonnal/hangulatjellel és egy rövid kommenttel, hogy mennyire boldog, elégedett, hatékony vagy éppen milyen napja van.


Miért előnyös egy ennyire egyszerűen elvégezhető felmérés?

HR Tech startupként a mi szervezeti kultúránkban a home office és a távmunka mindennapos (akár 5-ből 5 napot is dolgozhatunk otthonról). Mi magunk, a Pulse felmérést több, mint 3 éve használjuk, és próbálunk segíteni és azonnal reagálni, ha valami nehézséget élnek meg saját kollégáink. 

Nagyon kiforratlanok hazánkban a folyamatos home office gyakorlata. Ha van is a cégeknél, akkor is nagyon sok esetben bizonyos szabályok betartásával: hétfőn és pénteken nem lehet otthonról dolgozni, mert az hosszú hétvégének minősül, ha megbeszélés van, akkor azon személyesen kell megjelenni, havonta összesen 2 napot lehet otthonról dolgozni, és sorolhatnám. 

A felmérés kitöltése maximum 2 percet vesz igénybe, egy aktuális, napi szintű képet ad vissza, amelyre a vezetők azonnal tudnak reagálni, még akkor is, ha a munkavállaló otthon van. A home office kultúrában, ahol nehézség a személyes kapcsolattartás, ott a Pulse felmérés egy előnyös, gyors és azonnali megoldást nyújthat. Persze csak az esetben, ha a vezető hajlandó olvasni a visszajelzéseket és azokra reagál is. 

Milyen munkakörben nyújt segítséget a PULSE használata? 

Iparágtól, munkakörtől és beosztástól függetlenül bárkinek hasznos lehet. Olyan ügyvezetőknek, HR-eseknek, felsővezetőknek vagy csoportvezetőknek ajánljuk, akik szeretnék látni, hogy munkavállalóik hogyan érzik magukat és boldogulnak a jelenleg kialakult helyzetben vagy esetleg ötletgyűjtési felületként használnák.

Hol jelezheti érdeklődését a PULSE iránt valaki? 

Amennyiben valakit érdekel a Pulse felmérésünk ingyenes használata, az alábbi linken tudja jelezni a számunkra. A jelenlegi helyzetben 7 munkatársunk is azon dolgozik, hogy folyamatosan szakmailag, technikailag és üzletileg is tudjuk segíteni a vállalatokat.

Hány ügyfél használja jelenleg ezt a megoldást? 

Eddig inkább számítástechnikai cégek használták a felületet, ahol a home office, vagy a távmunka bevált szokás volt, esetleg több kontinensen megtalálható csapatok alakultak. A keddi nap folyamán hirdettük meg a Pulse felmérés ingyenes használatát, azóta már több, mint 50 magyarországi cég vette fel velünk a kapcsolatot, hogy a segítségünket és szakértelmünket kérné. És ez a szám szerencsére napról napra csak növekszik.

Olvass tovább! A teljes interjút a Digitális hangulat-barométert ajánl fel az CX-Ray című posztban találod meg.

Belső kommunikáció gyorsítása a koronavírus járvány idején

koronavirus-ingyenes-chatbot.jpgA koronavírus járvány időszakában főleg a termelő, gyártó cégek belső kommunikációját gyorsíthatja fel a CHEQ Kríziskommunikáció, mely a Talk-A-Bot fejlesztése. A járvány időszakában ingyenesen használható megoldásról Deliága Ákost a cég ügyvezető igazgatóját kérdeztem.

 Mi a szolgáltatásotok lényege?  

A Talk-A-Bot chatbot megoldásait ma már TOP magyar vállalatok használják és nemzetközileg is terjeszkedünk. Az ügyfélkommunikációval foglalkozó és marketinges osztályokkal dolgoztunk először. A chatbotok már a feltett kérdések 90-95%-át meg tudják válaszolni. 

Mikor és miért merült föl a kríziskommunikációs alkalmazás lehetősége? 

Az Audi sztrájk idején szembesültünk azzal, hogy a gyár óriásplakátokon kommunikált a fizikai dolgozókkal- egyéb megoldások híján. Meglepődtünk, hogyan lehet az, hogy egy stratégiai iparágban működő cég nem éri le a dolgozókat digitális csatornán? Pedig számos munkahelyen ugyanis van chat csoport, főnökkel, főnök nélkül. Mi tulajdonképpen ennek a hivatalos, zaj nélküli változatát teremtjük meg a CHEQ segítségével. 

Mi a CHEQ? 

A CHEQ  innovatív és egyszerű megoldás a belső kommunikáció hatékonyabbá tételére. Elsősorban gyártó, termelő cégek számára fejlesztettük, akik felismerik, hogy el kell érniük dolgozóikat valamilyen digitális csatornán keresztül.  

Hány cég használja most A CHEQ megoldásotokat? 

Beigazolódik a sejtésünk, hogy szeretik az emberek. A legutóbbi bevezetés adatait tudom mondani: a dolgozók 80%-a 1 héten belül feliratkozott. Ráadásul ha kiküldenek egy bejelentést, közleményt, akkor átlagosan 3 órán belül eléri az olvasottsági szint a 80%-ot. Ez azt jelenti, hogy a kollégák a legközelebbi szünetben el is olvassák ezeket az információkat. 

Van most egy felajánlásotok, hogy a CHEQ kríziskommunikációs alkalmazását ingyenesen biztosítjátok. Miért? 

A koronavírus gazdasági hatása hatalmas, pedig még csak a járvány elején vagyunk. A mi célpiacunkat, a hazai termelő és gyártó vállalatokat a kialakuló válság nagyon komolyan érinti. A Cheq megoldásunk kríziskommunikációs, sztenderdizált változatát online lehet igényelni. Itt számos felmerülő kérdésre is megtalálják az érdeklődők a válaszokat. Jellemzően 100 fő fölött érdemes használni, olyan cégeknél, ahol klasszikus kommunikációs módszerekkel nagy kihívást jelent a kommunikáció megszervezése a mai felgyorsult világ elvárásaihoz képest.

Milyen szintű informatikai tudás szükséges a chatbothoz?

Erőforrásigénye minimális. Azt tapasztaljuk, hogy jellemzően 12 órán belül be tudjuk vezetni, ha együtt tudunk működni azokkal az osztályokkal, akikkel kell. A legnagyobb kihívás a jogi megfelelőség, mert erre rendkívül nagy hangsúlyt helyezünk és a partnereinknél is elvárás, hogy a személyes adatok védelmét biztosítsuk. 

Olvass tovább! A teljes interjút a Kríziskommunikáció chatbottal posztban találod meg. 

Hogyan lett egy buta kijelentésből Norbi -gate?

sn.jpgElsőként is tisztázzuk: nem Schobert Norbert élő Facebook-bejelentkezésétől robbant fel a magyar internet. A magyar közösségi szcéna egyik legrégebben aktív személyiségeként megtanulta az idők során, mivel és hogyan válthat ki aktivitást a rajongóiból, de az egész internet berobbantásához ez kevés lett volna. 

Már rég feledésbe merült, de 2015-ben Schobert Norbert Zuckerbergnek címzett (magyar nyelvű) nyílt levelet, amelyben amiatt kesergett, hogy nem jutnak el a posztjai a rajongókhoz.

Észrevettem, hogy már nem engeded meg, hogy a rajongóim elolvassák a híreimet, a 90 százalékát blokkolod és egyben pénzért ajánlod nekem a híreim közzétételét. Nem új embereknek, azoknak akikért megdolgoztam, sőt fizettem Neked. Mondhatni vettem Tőled egy lakást, kifizettem, de most 4 szobából hármat ki kell vennem Tőled albérletbe. Úgy érzem, hogy nekem is és követőimnek is korlátozod a szabad információ áramláshoz való jogát és a közösségi jogokat.

És Schobert Norbert  az organikus elérések 10% alá süllyedését követően is fenntartotta a Norbi Update oldal rajongói bázisát. Tette ezt egyre megosztóbb posztokkal és aktív jelenléttel. Hiszen ez a kombó biztosította azt, hogy hozzászólásra, megosztásra, de minimum egy emojira rávegye a rajongókat, különben oda a befektetett munka...


Kövérezés, mint hitvallás

Mondott ő már több olyan mondatot, ami átgondolatlan, ciki, vállalhatatlan, bántó, másokra nézve sértő. Aki úgy posztol az új Mercedes sportautójáról, hogy azt írja: “limitált, mint a feleségem…”, az bizony az elfogadott és megszokott képzettársításokon és nyelvi kereteken mindenképpen túlmutatóan fejezi ki gondolatait.  Azok a családtagjai, akik a védelmébe vették (elsőként felesége, majd napokkal később édesanyja is megszólalt) is elismerték, hogy a stílus, a megfogalmazás lehetett volna finomabb.

Szinte senki nem tud úgy kövérezni a magyar közösségi médiában, mint Norbi. Ez talán a személyes élettörténetéből táplálkozik. Sokszor beszél arról ugyanis a fitneszguru, hogy gyermekkorában kövér volt, csúfolták, rengeteg sérelem érte -és fiatal felnőttként számára akkor nyílt meg a világ, amikor rátalált a sportra. A saját márkájának része az, hogy ő pufók kisgyerekből lett sportos alkatú. Valószínűleg ezért a kövérezést, mint a bodyshaming különböző nyelvi szintjeit sem is éli meg ennyire bántóan, mert sokszor erről beszél, ebben él (ez nem menti fel természetesen a felelősség alól). 

És miért robbant a Norbi-gate?

Véleményem szerint erről sokkal inkább azok a közösségi médiában aktív rajongótáborral rendelkező fiatal, családos celebek "tehetnek", akik ráerősítettek a bodyshaming eszmefuttatásra. A hatásos és erős, megosztó posztok nélkül szétfolyó tábor összerántása helyett dühös celebkórus szakadt Norbi nyakába. Az össztűz hatásos és elemi erejű volt. 

Norbi talán maga is meglepődött, ahogy nekimentek azok a nálánál fiatalabb, későhúszas, koraharmincas celebek, akik számára talán az influencer marketing együttműködéseik miatt is bármi, ami aktuális, megszólalásra érdemes. Pozitív kontextusban lehet kiállni valami ellen, ami eleve hülyeség? Magas labda, amit kevesen tudtak csak kihagyni. 

Az őszinte felháborodás, a személyes érintettség mellett a sértettség  vagy a világbéke vágya hajtotta az elsőként megszólalókat? Ez talán mindegy is, hiszen alapvetően és elsősorban, mindannyian lájkvadászok vagyunk. A közösség és az interakciók nélkül nem értelmezhető a közösségi média. Különösebb erőfeszítés nélkül Norbi "munkájából" mások gyarapodtak. Pont, mint 2015-ben Zuckerberg, csak most Kulcsár Edinának és Tóth Gabinak hívják a nyerteseket.

Norbi Update rajongószám 2019 szeptembertől február 02-ig (Socialbakers adatai alapján) letöltve: 2020.02.03.

norbi-update-rajongo-csokkenes-socialbakers_1.png

 

Tóth Gabi rajongószám 2019 szeptembertől február 02-ig (Socialbakers adatai alapján) letöltve: 2020.02.03.

toth-gabi-rajongo-novekedes-socialbakers.png

Ha tetszik a téma, szívesen olvasnád el, mit gondolok Schobert Norbert és Rubint Réka válságkommunikációjáról, kommentelj, írj, üzenj! 

Gyász a munkahelyen

gyasz-a-munkahelyen.jpgA bánat és gyász normális és természetes válasz bármilyen veszteségre. Akár egy munkahely elvesztése, egy válás is gyászreakciókat válthat ki, nemcsak egy családtag vagy kolléga halála. Minden munkahelyi közösséget érintheti a veszteség miatti fájdalom, a háromfős családi céget, és a többezres multit egyaránt. Pedig a munkáltató egyet akar: termelékenyen és hatékonyan, lehetőleg jó csapatszellemben és nagyobb konfliktusok nélkül teljesítsék a kitűzött célokat a dolgozók.

Vezetőként az elsődleges felelősség a büdzsé, az üzleti célok teljesítése, határidők betartása, a kimutatások elkészítése, stb. Mindehhez szükség van az emberekre. Méghozzá teljesítőképes állapotban. A gyász többféle hatással lehet a munkára. Ha gyászol valaki, akkor átmenetileg vagy tartósan romolhat a teljesítménye. De sokak számára a munka megtartó erő a mindennapokban, szinte beletemetkeznek a feladatokba, minden plusz feladatot elvállalnak.

Bizony, a veszteségeit éppen feldolgozó kolléga teljesítménye hullámozhat, kimaradhat a beszélgetésekból, közös időtöltésekből, esetlegesen fókuszba kerülnek korábbi, már meglévő konfliktusok a kollégák között. Mindenképpen extra teendők vannak, és akkor még hol van az érzelmi támogatás? Egyáltalán vezetőként fel kell vállalni az érzelmi támogatást? Kap temetési segélyt, két nap extra szabit a kolléga, elnézik neki, hogy néha kimegy sírni, de ennél többre vajon számíthat egy munkavállaló?

Elfordíthatja a fejét a főnök, tehet megjegyzéseket: rengeteg rossz, nem előrevivő magatartás lehetséges. A valós támogatás empátiával teli, de nem tolakodó.

Hogyan segíthet a vezető?

1. Az alap, hogy utánanéz, mivel tud segíteni a vállalat, mint munkáltató: segély, extra szabadnap: mi az, ami “jár”. Ennek az ügyintézésében kezdeményező, nem várja meg, míg a kolléga kér!

2. Ha a kolléga kimarad a munkából (pl. tartós táppénzre kerül, fizetés nélküli szabadságot vesz ki), tartja vele a kapcsolatot. Akkor is, ha konfliktusos volt az ideiglenes távozás, és a közvetlen munkatársak hallani sem akarnak a problémás emberről.

3. Ha a vezető megértő lesz és nem zárkózik el a kolléga problémájától, a többiek sem fognak. A példa ragadós lesz, akkor is, ha érzelmileg ez megterhelő.

4. Beszélgetést kezdeményez arról. mire van szüksége a kollégának, mi lenne segítség számára. És akkor se akad ki, ha a szerdán kimondottakat pénteken már másképpen látja a gyászoló.

Most rajtad a sor! Neked milyen tapasztalatod van a munkahelyi gyászról?

Átélted? Támogattak? Vagy Te magad voltál támogató? 

Mi segít, mi gátol? Oszd meg kommentben! 

Ha többet szeretnél tudni a témáról, gyere el a Kríziskommunikáció meetup csoport Gyászkommunikáció estjére 2019. 10.29-én! Itt tudsz regisztrálni: http://bit.ly/gyaszkommunikacio Belépő: 1500 Ft. 

gyaszkommunikacio-program-legujabb.png

Budapestbe került a Borkai -ügy kommunikációs ámokfutása?

borkai-zsolt-facebook-szavaz-20191013.pngAz egyik leggyakoribb kríziskommunikációs hiba az, hogy nem vesszük komolyan az adott válsághelyzetet, nem azonosítjuk válsághelyzetként. Ez mindig a menedzsment hibája. És nagyon sokszor tapasztaljuk azt is, hogy hatalmas ára van annak, ha nem jól méri fel a vezetőség egy adott krízis lehetséges, potenciális hatásait és nem a lehető legrosszabb forgatókönyvre készül fel. Ha ezt a két, triviális elvet betartja a Fidesz, most nem Karácsony, hanem Tarlós ünnepel.

Az RTL Klub választást értékelő műsorában az eredményekről szólva László Róbert (A Political Capital választási szakértője) szinte az első mondatában említette Borkai Zsolt szexvideós ügyét, mint a választás kimenetelét döntően befolyásoló botrányt.

Több neves kríziskommunikációval foglalkozó szakember is komoly figyelmeztetést adott, még a választások előtt, hogy nem megfelelő a kommunikáció a Borkai- ügyben, A HVG.hu Mindig le lehet mondani című írásában két METU-s, a tantárgyat egyetemi szinten oktató szakember, Perlaky-Papp József és Pintér Dániel Gergő mondták el nagyon jól, mit kellene tenni, majd Perlaky-Papp József, a METU címzetes docense az ATV.hu kamerái előtt is kifejtette véleményét az ügy kríziskommunikációs vonatkozásairól és lehetséges kezeléséről. 

Szintlépés a témákban: a magánélet tabuja ledőlt

A magánélet szentségét már a 2018-as választás sem tisztelte. Vona Gábor, Juhász Péter magánéletét ekkor ismerhettük meg “behatóbban”, válaszlépésként a Rogán-család ügyeinek kiteregetésére. Azt nem tudjuk, kik tárták nagy nyilvánosság elé a Borkai-szexvideókat, de ebből az ellenzéki összefogás tudott profitálni.

Míg Wittinghoff Tamás azonnal és határozottan kamera elé állt, beismerte a hibáját. És képes volt magánéleti közegben tartani szexbotrányát, ez Borkainak nem sikerült, nem sikerülhetett. Borkai szexvideója ugyanis sokkal összetettebb, mint Wittinghoffé. Egy orgia, szakmabeliekkel, korrupciós vádakkal és kábítószerrel való visszaélés lebegtetésével, plasztikus vizuális bizonyítékokkal alátámasztva, ütős lett. 

Rosszul felmérni, rosszul tervezni 

A poszt bevezetőjében két, sarkalatos kríziskommunikációs hibára hívtam fel a figyelmet: 1. nem mérték föl a válsághelyzet súlyát 2. nem készültek fel a legrosszabb forgatókönyvre.  

Kívülről soha nem lehet felelősséggel megítélni egy -egy kommunikáció milyenségét, mert nem látjuk, mi történt a színfalak mögött, így csak találgatok, vajon hogyan történtetett ez?

A két hiba egymásba fonódva jelentkezett a Borkai -ügyben, így a hibás helyzetértékelés és a gyenge védelem együttesen fejthette is hatását, ami jócskán felerősítette ezt a negatív spirált. A Fidesz nagy győzelemre készült, országosan nyert is. Egyedül Tarlós próbálta lerúgni magáról a Borkai - ügyet, lemondásra szólította fel Borkait, de a miniszterelnök még a választás napján is inkább helyi ügynek állította be a szexbotrányt kijelentésével (előbb a győriek mondanak véleményt, aztán én )  egyszerűen nem működött. A számos szerencsétlenkedést nem bocsátotta meg a közvélemény (lapból olvas fel bocsánatkérést, elérhetetlen, szabadságra ment, stb.) és nem sikerült a városon belül tartani az ügyet. Nem tudom, mi volt a legrosszabb forgatókönyv a fejekben, de a Fidesz eredményvárójában tartott sajtótájékoztatón csalódott arcokat láthattunk Tarlós mögött. 

Talán azért mérték be rosszul hatását, mert nem volt adat, amire döntést alapozhattak volna. Fontos látni, hogy Magyarországon egyelőre nincs jól kialakult gyakorlata annak, hogy egy-egy botrány közvéleményre gyakorolt hatásáról valós képet adjon vissza. Csütörtökön a közvéleménykutatók hímeztek-hámoztak, fogalmuk sem volt, milyen hatással lehet a Borkai ügy a szavazók aktivitálására. A kutatóknak ki kell találni, hogyan tudják mérni a valós közhangulatot és így kellő muníciót tudnak adni a kommunikációs stratégák kezébe. Ehhez persze  kellenek olyan tapasztalt szakemberek, akik meg tudják különböztetni a sokszor botránytól botrányig tartó "normál" kampányüzemmódot attól, amikor kríziskommunikációra van szükség. 

Színre léptek a profi rágalmazók 

Rágalmazások nyomán fellépő reputációs kárenyhítéssel 2008 óta foglalkozom. Rengeteg technikai megoldás létezik, igazán gazdag technológiai és kommunikációs eszköztára van ennek a területnek. Nyilvánvaló számomra, hogy míg a szivárogtartó oldaláról egy sok lépésében megkomponált, felépített kommunikációs kampány jelent meg, online háttértudással, a rágalmazások természetének gondos ismeretével, addig a megtámadott szinte eszköztelenül vergődött ebben a helyzetben.

Nulla felkészültséggel.

Nulla háttértudással.

Nulla stratégiával.

Ez egyszerűen megengedhetetlen. Abban a korban, amikor pillanatok alatt képes a technológia és a közösségi média  őrületes rombolást végezni, egyszerűen érthetetlen számomra, hogy nem voltak erre felkészülve. Az volt az érzésem, mintha Az utolsó szamuráj című film közismert jelenetét nézném a moziban: a közelharcban verhetetlen szamurájokat távolról leterítő fegyveres katonák kegyetlensége jutott az eszembe. Ezeket az eszközöket, technológiai lehetőségeket, az online világ jellegzességeit jobban meg kell ismernie a politikai kommunikációban dolgozó szakembereknek is. 

Összemosódik a hitelesség és a valószerűség

Pedig újabb kihívások kopogtatnak, amelyek jócskán alakíthatják a 2022-es választás sorsát. Ez a deepfake, amely a hamisított kép, hang, mozgás és tartalom sűrítetten. Ennek a technológiának a fejlődése szinte megállíthatatlan, ezért meg kell tanulni azt minden felelős közéleti szereplőnek, hogyan védheti ki ezeket a támadásokat. Bízom benne, hogy 2022-ben nem az övön aluli támadások dominálnak majd. Pedig felvételek jócskán lapulhatnak okoseszközökön. És most itt a recept is, ami egyelőre másolható.

Budapesti vagy? Szavaztál? Szavazz most is! 

Fotó: Borkai Zsolt polgármester Facebook-oldala

Részvétnyilvánítás a közösségi médiában

gyasz-online-kifejezese.pngA Facebook, az Instagram térhódításával nemcsak a mindennapi kapcsolattartás, a születésnapi és névnapi köszöntések terepe lett a közösségi média, de a részvétnyilvánítások is kommentekben érkeznek. A digitális korban  a gyász kifejezésére csak íratlan szabályok vonatkoznak. A gyászfolyamat  irányítását meg kell hagyni a hozzátartozóknak. 

A cikk folytatásáért katt ide. 

Többet szeretnél megtudni arról, hogyan kell kommunikálnia egy cégnek halálesetekkel kapcsolatosan?

Gyere el 2019. október 29-én a 26. Kríziskommunikáció Meetup-ra, melyen  Gyászkommunikáció lesz a téma. 

Semmivé tettél, hát semmivé teszlek…

iron-lady-marka-reputacio-markarombolas.jpgVégigélni egy kapcsolat minden mozzanatát a nagy nyilvánosság előtt: átlagemberként nem is gondolunk bele, mennyire fárasztó lehet. A nyilvánosság ugyanis hat a kapcsolatra, és ez alól nagyon nehéz kivonni magát egy-egy ismert párnak. Nádai Anikó Aurélióval való szakítása után fogalmazta meg: mivel senki nem hitt bennük, az egész világnak meg akarták mutatni, hogy együtt tudnak maradni. Sokszor derül ki az aktuális álompár szakítását követően, hogy nem a minden nehézségen átlendítő szerelem, hanem a nyers érdekek tartották már össze a csak kifelé tökéletes kapcsolatot.

 

Olvasd tovább a blogposztot: Shane Tusup levelét megírta 

A nyulakat megeszik, ugye?

nyulrecept-trollok-konyhafonok.jpgNéhány nap múlva rajtol a Konyhafőnök új évada, ráadásul két új zsűritaggal, ismét mezei versenyzőkkel, nem celebekkel. Egészen egyszerűen nem tudom elvonatkoztatni ezt a tényt attól, hogy Orbán Ági Konyhája Facebook-posztjában (március 20-án) a húsvéti nyulakkal kapcsolatos poszttal került az újságok címlapjára. Blikk, NőkLapjaCafe, 24.hu, origo.hu, 444.hu -sorolni is alig győzöm a “nyusziharc” sajtóvisszhangját, melyet egyetlen, egy 7000 fős Facebook-oldalon kitett kép generált.

A húsvéti nyúlajándékozás igazándiból még nem indult be, így az ezzel kapcsolatos poszt akár korainak is tűnhet, de a műsor promója már javában zajlik.

Évekig dolgoztam a magyar nyúlhús európai népszerűsítésén és magyarországi megismertetésén. A két tevékenység háttere, hogy Magyarország nagy nyúlhúsexportőr volt a 70-es, 80-as években, a Kádár-korszak egyik mellékes jövedelme, biztos húsforrása volt a házinyúl. Nemcsak a falusi tyúkól mellett álldogáltak a nyúlketrecek, de a kertvárosokban is népszerű volt. A nyúlhús leginkább paprikásként, nyúlpörköltként került a vasárnapi asztalra. Ismerek nem egy olyan, mára komoly üzletemberré vált nyulászkodókat, akik első zsebpénzüket a nyulak leadásából származó takarékbélyegekből szerezték.

A baromfiudvaron túlnyúlóan fontos exportcikk is volt a magyar nyúlhús, keresett termék darabolva, egészben, Olaszország, Németország, Svájc hűtőpultjaiban. Aztán a rendszerváltás ezt elsöpörte, a nyúltermelés évről évre csökkent, tizedére esett vissza, a magyar hízott libamáj -botrányt követően pedig a nyúlágazatra helyeződött erős európai (főleg állatvédő szervezetek és piaci érdekek mentén szerveződő) nyomás majdnem elvitte az egész ágazatot. Az ágazat talpra állításának kommunikációján dolgozhattam, az egyik piacvezető vágóhíd, illetve a piac szereplőit tömörítő terméktanács megbízásából. Itthon 2008-tól kezdve tájékoztató honlapokat készítettünk, prospektusokat, Bíró Lajos szakmai vezetésével elkészült az első, kifejezetten éttermeknek szánt kiajánló, többszáz receptet tettünk közzé gasztrobloggerek, amatőr szakácsok bevonásával, és 2010-ben már kóstoltattunk, főleg hiperekben. Az első szabály, amit megtanultunk, hogy soha nem mutathatjuk éttermi közegben magát a szőrös állatot. Ez egyébként a külföldi vizuális anyagokban is ritka. Ha a nyúl tartási körülményeit akarjuk bemutatni, akkor persze a legcukibb, legfényesebb szőrű, legcsillogóbb szemű nyuszikat kell lefotózni. De ha csomagolást tervezünk, a nyúlhús élettani hatásait részletező kiadványt teszünk közzé, vagyis az állatból készített ételekről beszélünk, abban tilos élő nyulat mutatni.

Hogy miért?

Azért, mert a legszőrösebb szívű húsfogasztó is megsajnálja azt a pici állatot.

Azok körében, akik nem találkoztak a háztáji nyúltartással, nagyon magas a nyúlhús elutasítottsága. Különösen a tizenévesek és a fiatal felnőttek körében erős az averzió. El tudjátok képzelni, milyen nehéz volt találni olyan hostesseket, akik nem undorral az arcukon kínálták a nyúlfalatkákat? Kifejezetten a középkorú, a nyugdíjaskorú illetve faluról nagyvárosba felkerülő fiatalok voltak csak képesek arra, hogy ne elriasszák, hanem kipróbálásra ösztönözzék a fogyasztókat, pontosan azért, mert nekik voltak személyes élményeik, ha nem a saját portájukon, akkor a szomszéd udvarában szaporodó nyúlcsaládról, skálás szatyorban kapott házinyúlról és a vasárnapi nyúlpaprikásról.

Az állatvédők majd elmondják a magukét a felelős állattartásról. És fontos is, hogy elmondják. Amikor egy csokinyúl árában vehetünk a piacon egy kisnyulat, nagy a kísértés. Mégiscsak nagyobb, mint a csokinyúl, olyan, mint egy kedves plüss… Ezeknek az állatoknak a döntő része néhány héttel húsvét után a kukában végzi, döglötten, miután fertőzéstől, bélcsavarodástól, vagy egyszerűen a nem megfelelő tartási körülményeket követően kimúlik. Valóban fontos a felelősségteljes szülői, nagyszülői viselkedés, és jó is erre felhívni a figyelmet.

orban-agi-konyhafonok-nyul.jpg

Kép forrása: Orbán Ági Konyhája Facebook-oldal

De ha a nyúlhús fogyasztása mellett szeretnénk kampányolni, amit egy felelősségteljes szakácstól elvárhatunk, akkor nem húsvéti képeslap-stílusban, cuki kisnyulat mutat be abban a posztban.

 

Trollokat nagyon könnyű hergelni egy ennyire megosztó témával.
Sikerült is.
Elszabadultak az indulatok.
Kész a hír.
Jöhetnek a szalagcímek.

A tömeg hergelése veszélyes játék, RTL Klub, tényleg megéri?

  

krizispr-blogertesito-p.jpegÉrdekelnek a kényes kommunikációs helyzetek? És a lehetséges megoldásuk? Iratkozz fel a KrízisPR Blog értesítőjére és megkapod legfrissebb posztjainkat kríziskommunikáció, változáskommunikáció témakörében.

Velkovics Vilmos: nívódíjtól a nyilvános összeomlásig

velkovics-vilmos-echotv_1.pngVelkovics Vilmos a diáktüntetések után Kálló Dánielt, a Független Diákparlament szóvivőjét látta vendégül az EchoTV -n. Kínos és fájdalmas a beszélgetésről készített videó: pökhendi és arrogáns hangvételű alázás folyik a stúdióban, amit a téma iránt érdeklődőként nézni is kényelmetlen.

Sokan (köztük elsőként a diák magyartanára) védte meg a megszeppent diákot. Ez poszt most nem róla, a tehetséges, a fölényre és arroganciára meglepetésében lefagyó fiatalemberről szól, hanem Velkovics Vilmosról, akinek tegnap éjjel wikipédia -szócikkét is törlésre jelölték a szerkesztők, mert nem való a Wikipédiába.

 Az interjút ugyanis nem Kálló Dániel személye tette nevezetessé és érdekessé, hanem Velkovics Vilmos nyilvános összeomlása. Az EchoTV marginális nézőszámú adó, ritkán kerül a magyar média látókörébe egy -egy interjú: erről a riportról az alfahírtől a 444.hu-ig terjedő skálán beszámolt az ellenzéki közéleti média.

Egy személyiség hullott szét néhány perc alatt. 

Ez pedig az egész magyar média tragédiája. Hogy ezt megértsük, elég csak beleolvasnunk abba a bizonyos törlésre jelölt wikipédia-szócikkbe. A jogász végzettségű Velkovics Pécsett kezdte riporteri pályáját a Magyar Televízió pécsi szerkesztőségében, 1999! -ben (számoljuk ki, 19 éve). Számos nívódíjat, elismerést kapott, köztük a Hégető Honorka-díjat is átvehette. 2009-től a Ma reggel, később pedig a Híradó felelős szerkesztője lett. Terepen is megbízhatóan teljesített: tudósított a szerb-horvát határról 2015-ben, majd 2016-ban Kurdisztánból. 2017-ben került az EchoTV-be, rögtön a csatorna szempontjából két fontos műsort, a Civil kört és a Napi aktuálist is rábízták. 

Ha valakinek tudnia kell, mit jelent híradózni, az Velkovics Vilmos. Híradósból Kálló Dániel magyartanárának szóhasználatával élve "médiamunkássá" degradálta magát. Nagyon riasztó jelzés ez a folyamat, minden újságírónak kötelezővé tenném az interjú megtekintését.

De nem elérhető.  Nyilván, arra is van nagyarázat, hogy miért törölték az interjút.

UPDATE 2018.02.07.22.00

Felkerült a youtube-ra a felvétel, amíg le nem tiltják itt megtekinthető az EchoTV teljes interjúfelvétele. Kösz a tippet:)

Könnyebb eltüntetni valamit, mint szembenézni ezzel a valóban mindenkinek (én bízom benne, hogy a csatornának is) rendkívül kellemetlen helyzettel.

Bocsánatot kell kérnie a csatornának.

Visszahívni Kálló Dánielt, és Velkovics Vilmosnak nyilvánosan megkövetnie a megalázott, porba taposott diákot.

Velkovics Vilmosnak rá kell jönnie, hogy nem egy diákot alázott meg, hanem saját, többévtizedes pályafutását nullázta le. Ha egy riporter (ráadásul ennyi rutinnal a háta mögött) meg akar fogni egy beszélgetőpartnert, azt elegánsan, mosolyogva is meg tudja tenni. Tettére nincs más magyarázat, mint a személyisége összeomlása.

Intő példa kell legyen minden kollégájának, nagyon kell az önkontroll, ne váljanak velkovics vilmossá. 

Felkerült: 2018.02.07. 8.44

Kép forrása: EchoTV

 

krizispr-blogertesito-p.jpegÉrdekelnek a kényes kommunikációs helyzetek? És a lehetséges megoldásuk? Iratkozz fel a KrízisPR Blog értesítőjére és megkapod legfrissebb posztjainkat kríziskommunikáció, változáskommunikáció témakörében.

süti beállítások módosítása